titkoskert

- Te, Apa, nem láttad hová tettem a szemüvegem?- kérdezi a buszon egy nagyjából 30 év körüli nő a férjét.

- Nem Anya, nem láttam.

A férjemmel összenéztünk, alig 20 évesen, tudatlanul, fintorogva.

- Olyan kiábrándító, nem?- kérdezte tőlem- Idősebb korban már van valami sármja a dolognak, amikor sokszoros nagymami a nagypapit úgy hívja, hogy "Apa", de ilyen fiatal pár és "anyuzzák" meg "apuzzák" egymást...

- Igen, feláll a hátamon a szőr. Mis nem fogjuk így hívni egymást, rendben? Idétlen. Rosszul hangzik. Amúgysem vagy az apám.

Ennyiben maradtunk.

Bölcsek voltunk, halhatatlanok, miénk volt a világ.

Aztán eltelt pár év és megszületett a kislányunk. (Aki persze Gyönyörű. Tökéletes. Szemünkfénye. Ésatöbbi). A valóság hirtelen változni kezdett körülöttünk- a szinte fájón gyönyörű újfajta szeretet mellé megismertük az újfajta aggodalmakat is- lázas, nem eszik, nem alszik, elesett, elvágta, elharapta, miegymás. A világ többé már nem volt a miénk, neki adtuk, az utolsó morzsáig- és többé már nem voltunk halhatatlanok. A boldog tudatlanság kora véget ért és mi lecsatolt szárnyakkal ácsorogtunk a leggyönyörűbb  céklavörös fejjel ordibáló kis teremtmény mellett, akit mi hívtunk életre.

Hamarosan megszületett az első szó is.

Anya.

Elolvadtunk.

Jó, éjjel kettőkor, amikor úgy hangzott hogy AAAAAnnnnyyyaaaaaaa!!!!!- akkor nem anniyra olvadoztunk... meg háromkor... meg négykor... de mégis.

Azután megtörtént a varázslat, a második bűvös szó:

- Apppa!- mindig legalább három "p"- vel, hogy éreztesse, nem azért jött később ez a szó, mert kevésbé fontos, sőt. Csak tovább tartott megalkotni. Hogy biztosan tökéletes legyen.

- Apppa! Homok!- és apa már ment is homokvárat gyártani, zászlóval, meg felvonóhíddal.

- Appa! Loacska!- és apa máris négykézláb száguldozott, hogy megfelelő mennyiségű kékfoltot gyűjtsön a térdeire, minden küszöbünkkel összetűzésbe keveredve.

Nem tudom, mikor mondtam először ki a férjem neve helyett, hogy Apa.

Nem terveztem.

Csakhát, valahogy úgy alakult, hogy belépett valaki az életünkbe, aki ezt az szót úgy tudta kimondani, mintha varázsige lenne.

Egy csapásra ez lett a világ egyik leggyönyörűbb szava.

Egy olyan szó, ami ha kell, hegyeket mozgat meg és földöntúli erőt kölcsönöz a viselőjének.

Egy szó, ami védelmet ad.

Ami vígasztal.

Egy szó, ami kicsit visszaadja az elveszett halhatatlanságot.

Apppa.

Legalább három "p"- vel....

A jó munka receptje igen egyszerű.

Íme a hozzávalók:

- 1 fej

- törzs

- két kar

- két láb (bizonyos esetekben ezek el is maradhatnak, de igencsak megkönnyítik a sikeres végeredményt)

- fűszerezésképpen elszántság, megalázkodás, kinek- kinek ízlése szerint

Először is ébredés után a törzset a fejen keresztül kávéval megtöltjük. Ez lehet tejes, cukrozott vagy éppen erős fekete is, lényeg, hogy a kívánt aktivitási fokot kiváltsa.

Ha ezzel megvagyunk, praktikus a hozzávalókat egyben a munkavégzés helyére elszállítani. Elegyítésük tulajdonképpen majdnem mindegy, mégis erősen ajánlott a fejet helyezni felülre (egyesek szeretik a helyét az üleppel felcserélni, ennek beláthatatlan következményei lehetnek!).

Fontos, hogy a szállításhoz a rendelkezéser álló eszközökből a legpraktikusabbat válasszuk. Történhet autóval, busszal, kerékpárral, ám fontos, hogy az alkotóelemek a lehető legfrissebbek legyenek, és szállításukkal ne (nagyon) késsünk, mert a munka így nyúlós lehet, vagy túlságosan megdagad, és ez tovább nehezíti a dolgunkat.

Ha minden rendben ment, azonnal lássunk is hozzá a kivitelezéshez. A karokat és a lábakat megfelelő sorrendben mozgatva, kézfejeket, ujjakat és lábujjakat a keverékbe vegyítve a munka megfelelő időn belül el is készülhet.

Persze tanácsos a készítése során a fejet is igénybe venni, mert ezt sokan kifelejtik, vagy csak későn adagolják, így a munka könnyen pocsékba mehet. A fej megfelelő használatának országonként eltérő formája az elfogadott, de tapasztalatból tudom, hogy aprókat veregetni  vele a falba vagy az asztal sarkába igazából nem célravezető, bár sokszor csábító lehetőségnek tűnik.

Ha helyesen jártunk el és a 8- 12 - vagy 24 órás folyamatot alaposan végeztük, a munka általában elkészül.

Amenniyben a karokat, lábakat, és minden hozzávalót megfelelő sorrendben használtunk fel, akkor könnyen lehet, hogy a nap végére vakbélműtétet hajtottunk végre valakin, esetleg építettünk egy házat, vagy akár nyomtatványokat töltöttünk ki (ezt főleg haladóknak ajánlanám, kezdőknek a siker e téren nincs garantálva).

A munka elkészítésében az a jó, hogy hogy ha elégedettek voltunk a kész munkával, tetszőleges számú alkalommal megismételhető, minden nap újra és újra elvégezhető, bár azért ajánlott körültekintően bánni vele, mert az utóbbi időben többeknél függőséget okozott, mi több, egészen a rabjává váltak, így ezt kérem mindenki tartsa szem előtt, amikor hozzáfog!

Hátránya, hogy ha nem teszett, akkor is újra, meg újra el kell majd végeznünk, egészen addig, míg mellékhatásként görbe hát, ősz hajszálak és szemüveg lesz észlelhető.

Az elkészítése egyébként hétfői napokon a legnehezebb, bátrabb olvasónk azonban rendületlenül kísérleteznek vele, ilyenkor általában nagyobb mennyiségű kávét szükséges az elején hozzáadni, hogy a munka ne legyen csomós, ragacsos és undorító...

Mindenkinek jó étvágyat hozzá!!!

Az ember 3 évesen meg van róla győződve, hogy fogat mosni meg oviba járni igenis munka. Azután Iskolába járni. Azután jól és még jobban teljesíteni. Azután eljut egy pontra, ahol tulajdonképpen újra kezd egyetérteni 3 éves önmagával, miszerint a fogmosás igenis munka... Sőt. A felkelés is. Tulajdonképpen mire az embert megfelelő számú gyerek csipogja körül, maga a puszta létezés is extrém kihívássá válik. Mikor is egy nap azt veszem észre, hogy az "unatkozó GYES-es anyukák" táborát erősítve valójában legalább 10 éve nem aludtam, a 24 órás nap szürreálisan nyúlik és zsugorodik kedve szetrint és a legfinomabb falatok automatikusan az éhes fiókák szájába vándorolnak. És én kétségekkel telve, mégis boldogan nézek végig a fészekaljon: íme a birodalmam. (rabszolgaként szemlélve, de mégiscsak a birodalmam...) Amiért dolgoztam. Dolgozom. És tudom, hogy éjjel kettőkor is 30 percenként aggódva lázat mérni és kicserélni a lehányt ágyneműt, igenis kemény munka. Hogy mindenkire a saját ruháját és bepakolt iskolatáskát adni, benne persze kihegyezett ceruzákkal, az is munka. És közben meg vagyok győződve róla, hogy a család minden része pontosan így érez. Mígnem...

- Anya, vegyél nekem a szülinapomra autópályát.

Leesett áll, értetlen tekintet a részemről.

- Hogy mit, kisfiam?

- A- u- tó- pá- lyát!!!- mintha egy süket és gyengeelméjű plüsskrokodilnak magyarázná.

- De a szülinapodra már mást kértél, és az autópálya különben is drága. Nagyon drága. Irtó sokba kerül. Nézd, 5 számjegyből áll az ára. Nekünk erre sajnos nincs pénzünk.

Két csípőre tett kéz és 8 év elszántság, hirtelen szembefordulva velem, fellázad.

- Nincs pénzünk?

- Nincs.

- Akkor miért nem mész el dol-goz-ni? Ha elmész, kapunk pénzt, megveheted az autópályát.

Azt hiszem ezt hívják derült égből... hidegzuhanynak.

- De hiszen én dolgozom, kisfiam!

- Mit?- kérdezni értetlenül.

- Hát itthon. Mindenfélét.

- Az nem is munka.

- Nem?

- Nem.

- Akkor ezentúl egyedül kell elmenned az iskolába. És kipucolni a WC-t. Ebédet főzni. Mosogatni- látva elbizonytalanodó kis arcát, belelendülök.- kicserélni a pelenkákat. Mosni, kiteregetni, összahajtani és elpakolni a tiszta ruhákat. Füvet nyírni. Megetetni a tengerimalacokat, aranyhalakat, nyulakat, csirkéket, a kutyát,meg titeket persze. Bevásárolni- látom a szemén, hogy nyerésben vagyok, így nem hagyom abba- Mesét olvasni. Megvenni a gyógyszereket. Hajat vágni. Egyedül kell elmenned az orvoshoz is, ha szurit kapsz, vagy beteg vagy. Takarítanod is kell majd. Jó sokat. Meg üvegolyókat kiszedni a porszívóból. A fogtündérrel, a Mikulással és a Jézuskával is neked kell majd beszélned...

Közbevág.

- Ennyi mindent nem tudok megcsinálni! Mert.. mert... nézd, túl rövid hozzá a kezem, meg a lábam!

- Sajnos ha én elmegyek dolgzni egy munkahelyre, akkor itthon ezt a sokmindent, ami nem is munka, neked kell majd megcsinálnod rövid kezekkel meg lábakkal. Másképp nem vehetek neked autópályát.

Megtörik. Sóhajt.

- Akkor inkább nem kell a vacak autópálya...

Én győztem.

Átmenetileg.

De a birodalom falain mégiscsak rések keletkeztek.

Megtudtam, hogy amit én csinálok- amiről mindenki azt hiszi, hogy valamiféle titokzatos jótündér végzi el, vagy talán csak úgy magától megtörténik- az nem is munka.

Szeretetet, szívdobbanást, perceket, órákat, napokat lehet belőle építeni. Álmokat. Életeket.

De nem lehet belőle megvenni egy autópályát.